Pókok

Méretük változó, hazánkban általában az 1-20 mm nagyságú fajok fordulnak elő. Négy pár lábuk és 6-8 szemük van.

Jellegzetes tulajdonságuk, hogy a testük végén levő szövőmirigyekkel hálókat készítenek. A mirigyet elhagyó, bonyolult fehérjéből álló váladék a levegőn megszilárdul és húzás közben rendkívül rugalmas fonallá alakul. Ez közlekedésükre is szolgál, magasabb szintről történő leereszkedésre, veszély esetén pedig visszamászásra. Ugrás közben és egyéb helyzetben is a fonal jelenti a biztonságot. A pókok fonalait népi nyelven ?ökörnyálnak? is nevezik. A fonalak különleges közlekedési módnak tekinthetők, mivel ezekkel a pókok sok kilométer távolságra a szél segítségével eljuthatnak. Egyes fajok elterjedésében ennek nyilvánvalóan nagy a szerepe.

A nőstények a lerakott petéket a fonálból készített szövedékbe burkolják. A kikelő egyedek a fajtól függő fejlődési idő alatt alakulnak át ivarérett példányokká. Érdekességük, hogy néhány faj hímje a párosodás után elpusztul, néha pedig a nőstény falja fel a hímet párzás után. Élettartamuk általában 1-2 év.

Hálójukban, vagy rejtekhelyükön (pl. repedésekben, lyukakban, csövekben) élnek és onnan indulnak vadászatra. Kizárólag ragadozó életmódot folytatnak, általában nem válogatósak, többségük rovarokat fogyaszt. Zsákmányukat különböző módon szerzik, azokra lesből rohannak és karomszerűen végződő lábaikkal ragadják meg, vagy hálóikkal fogják össze. Egyes fonalak ragadósak, az áldozatot az megfogja, más fonalakon viszont laza gubanc van, amelyben a zsákmány szőrei akadnak fenn.

A hálót a pókok fajukra jellemző módon a petéből való kibúvást követő első vedléstől kezdve életük végéig fonják, szövik.

A legismertebb és legszebb kerekháló küllőkre kifeszített körkörös szálakból áll. A küllők fonala sima, a csigavonalé viszont ragadós szemcséket tartalmaz. A háló közepén sűrűbb szövésű terület van, ahol a pók időlegesen tartózkodik, sőt egyesek a zsákmányukat is itt fogyasztják el. Az egyik erősebb küllőszálat, vagy a központi térből külön kivezetett fonalat nevezzük vezérfonálnak, amely a pók rejtekhelyéhez vezet és ennek rezdüléséből észleli, hogy zsákmány került a hálójába. A kerekháló jellegzetesen padláson, garázsban, vagy teraszok csővázain található. A nem feltűnő hurokháló kusza, sok helyen rögzített, laza, hurkolt fonalakból áll, amely bokrok alján, zugokban, sziklarepedésekben, mellékhelyiségek sarkaiban fordul elő. A tölcsérháló (csőháló) vastag hálólap, melynek sarkához, vagy a közepéhez lefelé vezető cső kapcsolódik, amelyben a pók tartózkodik és onnan rohan ki villámsebesen, ha zsákmány kerül a hálóba. Ha támadás éri, a csövön át menekül el. Ilyeneket pincék zugaiban, elhanyagolt szobák sarkaiban, bokrokon, sziklarepedésekben, barlangok bejárati szakaszában láthatunk. A vitorlaháló sok kusza fonállal felerősített, sűrűn szőtt hálólap, melynek alsó oldalán függeszkedik a pók és vár a hálóban megrekedő zsákmányra. Elsősorban növényzeten, bokrokon és magasabb füveken fordul elő.

A hamar beporosodó háló hasznavehetetlenné váló ?fogyóeszköz?, ezért a pókoknak igen gyakran kell új hálót készíteniük, amely rendszerint a régivel megegyező helyen, de annál valamivel magasabban található. Így gyakran több hálót láthatunk néha egymás felett, de csak a legfelsőnek van lakója.

A pókok testmérete és az általuk elejtett zsákmány nagysága között szoros kapcsolat nincs. A hálószövő pókok általában nagyobb testű zsákmányt is képesek megfogni és legyőzni. Áldozataikat a rovar megbénítására is alkalmas méreganyaggal pusztítják el. A méregmirigyek a szájszerveken nyílnak. Az idegmérget és emésztőnedveket is tartalmazó méreganyag rendszerint csak néhány perc múlva kezd hatni. Ez az oka annak, hogy egyes pókok a marás után általában a háló középpontjába visszahúzódnak és zsákmányukhoz csak akkor térnek vissza, ha az már mozdulatlanul csüng a hálóban.

Táplálkozásuk mindig külső emésztéssel történik, mert egyetlen pók sem képes nagyobb táplálékdarabot lenyelni, ezért valamennyi a szája előtt feloldja zsákmánya összes emészthető anyagát és ezt a folyékony táplálékot szívja fel. Miután testükbe igen sok táplálékot képesek elraktározni, ezért akár hónapokon keresztül is tűrik az éhezést.

Kártételükkel kapcsolatban tévhitek keringenek. A pókoktól való félelem tudatlanságon alapszik, ugyanis az a szóbeszéd, hogy valakit ?megmászik a pók? és vörös, fájdalmas kiütéseket kap, csak népies babona, minden alap nélkül, hiszen még az alvó embert sem támadják meg.

A hazánkban élő fajok (pl. zugpókok stb.) gyakorlatilag ártalmatlanok. Csáprágóikkal ? melyeket csak szorult helyzetben (megfogáskor, vagy ráfekvés esetén) használnak ? az ember vastag bőrét nem tudják átvágni, legfeljebb csak kis duzzanatot okoznak. A melegégövi országokban élők között találhatók az emberre is veszélyes fajok, pl. fekete özvegy (Latrodectus mactans), de ezek sem támadják meg az embert. A pókok nem károsak, sőt a lakásunkban levő rovarok (pl. hangya, szúnyog, légy) összefogásával még hasznot is hajtanak.