Közönséges kullancs

1-4 mm nagyságú, lapos, tojásdad alakú, vérrel teleszívott állapotban babszem nagyságúra megduzzadó, sárgásbarna színű pókidomú. A lárvának három, az ezt követen kialakuló sajátos formának, az ún. nimfának és az imágónak négy-négy pár lába van.

Kifejléssel fejlődik. A nőstény 2-9 évig tartó élete során több ezer petét rak, melyekből a lárvák a hőmérséklettől függően 2-8 hónap múlva kelnek ki, majd valamilyen növényen várják, hogy kisebb emlősökön megkapaszkodva vért szívjanak, amely kb. 1 hétig tart. Minden fejlődési stádium átalakulásához vérszívásra van szükség.

A táplálkozástól függően a fejlődés teljes időtartama 2 hónap-6 év között mozoghat, de átlagosan 3 év.

A háziállatok, földön fészkelő madarak, hüllők, vadon élő emlősök, valamint az ember vérét szívja. Az aljnövényzeten (fűszálakon), a bokrok és fák levelein ? legfeljebb 1,5 méter magasságban (!) ? hátsó lábaival megkapaszkodva, lógva várja a táplálkozási alkalmakat. A vért adó gazdára hang- és szaginger hatására ejti rá magát. Az emberre kapaszkodott kullancs a ruhán, vagy a bőrön továbbmászik, és alkalmas helyet keresve(pl. térd- és könyökhajlaton, felkar belső felületén, hason stb.) csak néhány óra után kezd vért szívni. Vérszívás után a bőrről magától csak 3-8 nap múlva esik le.

Hűvös, nedves homokban táplálék nélkül 3-6 évig is életben marad, a fiatal alakok azonban az éhezést csak kb. 1 évig bírják.

Erdőkben, erdei tisztásokon, bokros, bozótos, nyirkos helyeken él. Száraz időben a nedves avar alá húzódik. Nagy számban különösen április-május-június és szeptember hónapokban fordul elő.

Az emberre esős, nyirkos időben, többnyire a kerti munka során, vagy kirándulás közben kapaszkodik fel. A kertekbe a háziállatok, a földön fészkelő madarak és a vadon élő kisemlősök révén kerül be.