Ha a futrinka marad, jön a rovarirtás!

Nyár végén lakott területeken is lehet számítani a futrinka tömeges megjelenésére, de szükséges-e vajon a rovarirtás? Mutatjuk, mit kell tudni a futóbogarakról!

A mezőgazdaságban tevékenykedők számára közel sem ismeretlen a futrinka, vagyis a futóbogár, ám mivel az egyre gyakrabban bukkan fel a városokban is, nem árt tisztában lenni azzal, hogy milyen rovarról is van szó. Kezdjük is mindjárt néhány meghökkentő adattal. Futrinkával lényegében az Északi-sark kivételével bárhol találkozhatunk, világszerte mintegy 30.000 faj ismert, melyből hozzávetőlegesen 650 faj hazánkban is él.

Ártalmatlan futóbolond lenne?

kártevők elleni védekezésA nagy futrinka néven ismert fajba tartozó rovarok, melyekkel viszonylag gyakran találkozhatunk, termetesek, színük rendszerint fekete, sötétbarna vagy különleges, fémes árnyalatú. Nem véletlenül kapták a futóbogár nevet, lábai ugyanis hosszúak és vékonyak, ugyanakkor igen erőteljesek, szemmel láthatóan a gyors mozgást hivatottak szolgálni. A nagyobb egyedek akár 7-8 másodperc alatt megtesznek egy métert, viszont amikor veszélyt éreznek, a földre lapulnak szétterpesztett lábakkal.

A legtöbb faj ragadozó, ezek jelentős hernyópusztítók, akadnak azonban növényevők, sőt, még dögevők is. A rovarok többnyire éjszaka aktívak, nappal földben lévő járatokban, talajrepedésekben, vagy letört ágak, falevelek alatt rejtőzködnek. De ha mindössze ennyiből áll az életük, mégis kit zavar a futrinka?

Amikor tömegesen jelenik meg

kártevők elleni védekezésAmikor elérkezik az aratás ideje, a futrinka élőhelye lényegében megszűnik, így a rovarok megindulnak, ilyenkor pedig lakott területeken is megjelennek, méghozzá tömegesen. A városok fényszennyezése az oka annak, hogy errefelé keresnek új életteret, ugyanis a koncentrált fényforrás vonzza őket. Bár a nyár végi időszakban hirtelen és nagy számban jelennek meg a környezetünkben, ami riadalomra adhat okot, általában pár héten belül el is tűnnek, természetes élőhelyet keresnek.

Egyes szakértők szerint a tömeges megjelenés oka lehet az is, hogy a hőség miatt eleve több a futrinka, mivel felgyorsul a lárvák fejlődése, ezzel együtt pedig a rajzás is nagyobb méreteket ölt. Ilyenkor szükségessé válhat a rovarirtás, különösen olyan helyeken, ahol szigorú higiéniai követelményeknek kell eleget tenni.

A pusztító, avagy a gabonafutrinka

kártevők elleni védekezésBár a legtöbb faj ártalmatlan az emberre és a környezetre egyaránt, akad egy, ami nem pusztán átmeneti riadalmat okoz. A gabonafutrinka megjelenése esetén már professzionális kártevőirtásra lehet szükség, mivel ez a faj komoly gazdasági kár okozója lehet, képes akár a teljes vetést elpusztítani. Elsősorban a gabonaféléket károsítja, de ez nem minden, kedveli ugyanis a frissen telepített fűféléket is, így a pázsit is veszélyben van, ha gabonafutrinka jelenik meg a környékén.

A mezőgazdaság igazán nagy ellensége a lárva, ami a levekkel táplálkozik, ehhez képest a kifejlett bogár kártétele csekélyebb, ilyenkor a kalászokat rágja a rovar. A futóhomok talaj az egyetlen, amit a futóbogár nem kedvel, ezen kívül vetésváltás nélküli termesztés esetén bárhol felbukkanhat – rengeteg kárt hagyva maga után.

A vetésforgó praktikus, de nem az egyetlen módja a kártevők elleni védekezésnek, megoldást jelenthet a talajfertőtlenítés is. Amennyiben a vakondok, a vetési varjú és a dankasirály, vagyis a gabonafutrinka természetes ellenségei gyakori vendégek a gabonavetéseken, az intő jel lehet, ebben az esetben feltehetőleg már csak a kártevőirtás segít.

Ha meggyűlt a baja a futrinkával, netán valamilyen egyéb rovar megjelenése okoz gondot, lépjen kapcsolatba velünk, és kérje bátran szakértőink segítségét!

Kérjen ajánlatot!